2011/01/15

Merjünk nagyot álmodni

Hát… mertek. Például a Millenárison mindenképp.

Állítólag a rendőrök között is vita van, Simicska Lajoson túl kiket illet a szerzői jog, illetve az elsőség a „Közpénzek magánosításának technikája az Orbán-kormány támogatásával” nevű projekt (leánykori nevén: „Széchenyi-terv Autópálya Happy End Toi Toi WC”) kidolgozásában. Számosan a szolnoki klánnak, Nyerges Zsoltnak, Kun Zoltánnak, Pomázi Csabának tulajdonítják e dicsőséget, míg mások kétségbevonhatatlannak tartják Wermer András és üzleti köre, Káel Csaba, Vitézy László és Zsófia primátusát. Valamicskét utóbbiak javára billenti a mérleg nyelvét, hogy Csévharaszton, Wermer lovardával és hasonlókkal fölszerelt birodalmában a házkutatás kétoldalas kézírásos feljegyzést talált, e technika teljes leírásával, ám Nyergesék is gyakorta kérkedtek, hogy övék a kidolgozás érdeme.Mi volt a lényege az eljárásnak? Ahol komoly, nagy pénzeket akartak kiszedni az állami költségvetésből, ott – jobb esetben, ha éppen nem autópályáról volt szó – közbeszerzési pályázatot hirdettek nagy összegre, keret-szerződésre. A pályázatot elbíráló zsűri összeállítása nem volt különösebben nehéz feladat – a Millenárisnál a pályázatokat elbíráló bizottság elnöke az akkor még büntetlen előéletű, ma pedig a később történtek ellenére pártigazgató Várhegyi Attila államtitkár volt, noha abból az egy pályázatból nem volt nehéz választani: az összes többi pályázó időben visszalépett –, a pályázatot a párthoz és a pártvezetőhöz közelálló cég nyerte meg. Ez számos munkát – legálisan – alvállalkozóknak adott ki, akik a tényleges költség többszörösét számlázták. Az alvállalkozók a különbözetet nekik beszámlázó további alvállalkozók segítségével vették ki, 30-50 százalékát megtarthatták, 50-70 százalékát pedig fegyelmezetten visszaadták – táskában, netán nejlon-zacsiban – a fővállalkozónak, aki ennek 50-70 százalékát annak juttatta, akinek kell.

A technikának az a trükkje, hogy – amíg a Medgyessy-kormány meg nem hozta az üvegzseb-törvényt –, az Állami Számvevőszék, vagy bárki más csak addig ellenőrizhette az állami pénzek útját, amíg az a legelső lépcsőben kikerült az állami szervektől – az üzleti szférában működő cégek egymás közötti számla- és pénzmozgásait már nem. S hogy mindez miként működött, arra talán a Millenáris az egyik legtipikusabb példa.

1999. novemberében Wermer András vezette „A Millenáris központi kiállítás és a Ganz Ansaldo terület rehabilitációja” című program megbeszélését. Kitalálódott az állami tulajdonú Millenáris Kht., vagyis közhasznú társaság, amely majd elnyeri egyben a nagy pénzeket, a Kisrókus 2000 Kft., mint a terület és az épületek kezelője, valamint a Millenáris Rt., amelynek persze nem véletlenül ugyanaz a neve, mint a kht.-nek, éppen arra ment ki a játék,hogy összekuszálják a szálakat.

A beruházásra három olyan programterv is készült, amelyet az illetékesek elfogadtak, majd később módosítottak. 2001. közepén aztán a „valakik által” elfogadott előző, 3,3 milliárd forintos program összegét kereken 6 milliárd forintra módosítva indították meg az építkezést.A megvalósítás irányítói ehhez bevonták azokat a FIDESZ közeli cégeket – generáltervezőt,beruházót, kivitelezőt, szakértőket – akik kritikátlanul, gyakran a vonatkozó szakmai előírások teljes figyelmen kívül hagyásával vállalkoztak a feladatra. Tény az is, hogy a piaci árakat érdemben meghaladó árakon tették ezt.A tenderdokumentációhoz, illetve a 783 millió forintos generál-kivitelezői alapszerződéshez képest a „B”, a kiállítási épületrész generál-vállalkozói ára az átadás időpontjára 42%-kal lett magasabb. A késve, hiányosan, minőséghibásan, igen magas díjért milliárd forintra becsülték a különböző okok miatt „észrevételezhető” tételeket. Wermerék a dátumokkal is kissé slendriánok voltak – 2001. márciusában a kht. befejezettnek jelentette a majdani kiállítást megalapozó kutatást, majd a kutatásra vonatkozó tender kiírása után két héttel létrehozott rt.-vel 2001. szeptemberében kötöttek szerződést erre a munkára –, de ez a kutyát nem zavarta.Wermer hamar tisztázta az erőviszonyokat: a kht. folyósítja neki a pénzt, de különben kuss! Az Álmok álmodói kiállítás előkészítésének időszakában a kht. emberei a lábukat be nem tehették ebbe a csarnokba. Nehogy belelássanak Wermerék dolgaiba! Építtetett magának egy világraszóló hiper-szuper tévéstúdiót, amiről azt nem tudta a kht.-nál senki, hogy kerülteljesített tervezői és szakértői munkák (generál-kivitelezői árban) csak ennél az épületrésznél 275 millió forint többletköltséggel jártak. A pár évvel későbbi szúrópróbaszerű szakértői vizsgálat is kimutatta, hogy az átnézett tételek mintegy 65 millió forint mennyiségileg valótlan összeget tartalmaznak; egyes munkanemeknél irreálisan magas anyagárak miatt 82 millióval többet számoltak el; a végelszámolásban 50 százalékot meghaladó rész „nem stimmel”. A szakértők a 7 milliárd forint összegű projektben összesen mintegy 2,3-2,5 oda, kié-mié, mi célt szolgál, no, azt meg pláne nem, hogy netán fizet-e valaki bérleti díjat a helyiségért. Eredetileg bérletre írtak pályázatot – ám a tőlük megszokott technikával. Vagyis az állami Kisrókus 2000 Kft. egy évre előre kifizette a bérleti díjat, amiből a szolnoki „csókos” magáncég megvehette a berendezéseket, majd a Kisrókus önfeledt mosollyal továbbra is bérelte azokat. Hogy olcsóbb lett volna, ha az állami cég maga megvesz mindent, és nem bérel senkitől, hiszen az összes cucc beszerzési ára 40-50 millió, az így kifizetett bérleti díj pedig majdnem 500 millió? Hát igen, csakhogy nem ez volt a feladat.Olyannyira, hogy a 2002-es választások után, az új Millenáris Kht.-vezető, Mizsei Zsuzsa a következőt volt kénytelen kijelenteni, amikor jöttek a tévéstúdió emberei reggel dolgozni, ám zárt ajtót találtak: – Csak azt engedhetem be a Millenáris bármely helyiségébe, aki annak dolgozója.– De mi itt dolgozunk! – háborogtak a stúdiósok.
– Kérem, igazolják ezt!
– Hát… igazolni azt nem tudjuk, de mi itt vagyunk bérlők.
– Jó, akkor tessék megmutatni a bérleti szerződést! – kötötte az ebet a karóhoz az új igazgatónő. Ám nem került elő bérleti szerződés. Sehonnan, később sem. Ott is maradt a stúdió lezárva, utóbb a rendőrségi vizsgálat miatt ráadásul lepecsételve, a koszos kávésbögrékkel, szikkadt péksüteményekkel, a hűtőben savanyodó tejjel.Ám ennek előtte, még Orbánék alatt beindult a pénz-szivattyú: a Millenáris Rt. (amelyben Wermerhez kötődő két cég is tulajdonos volt), valamint a Pentaton Kft. (Kolosi Tamás Orbántanácsadó feleségének, Zimányi Zsófiának a cége) nem nagykanállal, még csak nem is merőkanállal, hanem legalábbis bobcat-tel hordták ki a pénzt.Legelőször „megalkották” az Álmok álmodói kiállítás – egyébként lényegében már régen kész – koncepcióját. Ez volt az, ami nyilvánosságra kerülésekor már felháborodást sem válthatott ki, akkora lett a közröhej.Így kezdődött a több százmillió forintos dolgozat:

Kiállításra készülünk

Ki ne hallott volna a párizsi Pompidou központról? Ez az intézmény fogalom a világban,mindenki számára a francia művészet, kultúra és tudomány kirakata.A magyar államiság millenárisának évében Budapesten megnyílik a Millenniumi Kiállításés Rendezvényközpont.

-Ez is lehet olyan híres, mint a francia…

-Még híresebb is. De mindenképpen fontosabb. Nekünk. Magyaroknak.

-József Attila megmondta „A mindenséggel mérd magad!”

És ez így is folytatódott, elképesztően. Ebben szerepelt a kiállítás gondolati görbéje elnevezésű grafikon, valamint sok-sok dakota, székely és hasonló szöveg, mint a Hajrá magyarok! fejezetcím, a Jó szóval és egy stukkerrel többre mész, mint csupán jó szóval Al Capone-idézet, a Ha döglött a lovad, szállj le róla! vagy dakota, vagy Orbán mondás, a Piaci lajbi (market ing) eszmefuttatás, valamint ez is: A szellem óriásai. Kik ők? Bolyai János,Bartók Béla, Semmelweis Ignác, Eötvös József, Tessedik Sámuel, Széchenyi István, Kármán Tódor, Neumann János, Egerszegi Krisztina.
Olvashattuk e pályázatban, hogy az ország, a nemzet különleges termék. Történelme fontossá sűrűsödő pillanataiban márkává építi magát, valamint az igazán visszafogott,Orbánékra jellemző szerénységgel megfogalmazott célt: a pályázat kiírójával közös célunk megoldásának egyetlen számunkra elfogadható eredménye lehet csupán, nevezetesen a
FELTÉTEL NÉLKÜLI HATALMAS SIKER.

Végül is a kiállításra az rt. gyönge 1,8 milliárd forintot kaszált le. Ugyanebben az évben az ország összes, 812 múzeuma 1,2 milliárdot fordíthatott gyűjtemény-gyarapításra. Igaz, sokan látták az Álmok álmodóit: az év múzeum-látogatóinak mindösszesen 6 százaléka. A rendezvényekkel sem fukarkodtak (a Pentaton számára). Szerény 1,4 milliárd forintnak vertek a fenekére e célra. Az ország összes művelődési intézményekre fordított kiadásának 15 százaléka ment papíron a Millenárisra, miközben az ide látogatók aránya az összes ilyesmit igénybevevőnek 4,7 százaléka volt. Az egy rendezvény-látogatóra jutó ráfordítás országos átlaga 2.567.- Ft. volt, míg a Millenárison az első évben ez 10.000.- forint.Amikor 2001. végén a Pentatonnak lejárt a szerződése, a 2002. első öt hónapjára szóló rendezvény-szervezési pályázatot – láss csodát! – a Millenáris Rt. nyerte meg. Aki olyan precízen számolta ki vállalási árát, hogy mindössze 999.999.915 forintot kért: 85 forintot gálánsan elengedett az egymilliárdból.

Összességében a Millenáris Park létrehozása és az Orbán-kormány alatti két és fél éves működése durván 14 milliárd forintot vitt el az adófizetők pénzéből.És így folyt aztán minden. Jött a havi 120 ezer forintos haletető; a park fenntartására kiadott havi egymillió; a filmek és videók gyártására fizetett 404 millió – ami több volt, mint az abban az évben a Mozgókép Közalapítvány által magyar játékfilmekre fordított teljes összeg.

Vagyonvédelemre 108 millió, hirdetésekre 126 millió, takarításra havi 12,3 millió – egészen Berkeczné elköszönő pénzéig: 21,6 millió forint végkielégítés, a kétéves titoktartásért 10 millió hallgatási pénz, valamint egy Mitsubishi Galant.És az órákig. Igen, igen, az órák! Ha valamiben, a Millenáris Park óra-történetében – mint cseppben a tenger – benne van Orbánék működésének minden eleme.

Hogy is volt ezekkel az órákkal?

Az ötlet úgy szólt, hogy „a látogatást fokozó marketing-eszközként” mindenki, aki ellátogat a Parkba, kap egy órát a jegye mellé. Mivel nagy lesz a siker, sok lesz a látogató,pláne ha „fokozva lesz a látogatás”, tehát sok-sok órát kell rendelni. Olyan sokat, hogy arra már mindenképpen közbeszerzési pályázatot kell kiírni. Ki is írták annak rendje és módja szerint. A közbeszerzési pályázatot történetesen – elvégre isten útjai kifürkészhetetlenek – a Millenáris Rt. nyerte meg. Meg is kötötte a szerződést a Millenáris Kht.-vel, 500 ezer darab órára, bruttó 402,5 millió forint értékben, vagyis a 15 százalékos vállalkozási díjjal és az áfával együtt darabonként bruttó 805 forintért.Ami úgy válik igazán érthetővé, ha hozzátesszük: a Millenárison az átlagos jegyár-bevétel 244 forint volt. Az átlag-látogató tehát fizetett 244 forintot, és ezért kapott egy 805 forintos órát. Vagyis 561 forint jutalomban részesült, amiért volt szíves odalátogatni. Az én pénzemből, a te pénzedből, a mi pénzünkből – lett az ő pénzük.

A rendőrség a Millenáris tucatnyi bűncselekmény-gyanús ügylete közül ezeknek az óráknak a dolgát látta olyannak, amit holtbiztosan át tud majd lökdösni az ügyészi ellenálláson is, ezért különös gonddal nyomozta le ezt. Legelőbb előkerítette a szereplőket.A 2001. februárjában, a kötelező minimummal, 20 millió forint alaptőkével létrehozott Millenáris Rt. tulajdonosai ebben az időben a következők voltak: a Titanium Investments Inc.,történetesen Delaware-ban, az ismert adóparadicsomban bejegyzett cég; a kalandos sorsú Közgép Rt., amelynek egy ideig Wermer András volt az egyik felügyelő bizottsági tagja;valamint a Postabank-ügyekben elhíresült Nábob Lízing Kft. Maga a Millenáris Rt.természetesen addig élt, amíg az Orbán-kormány, aztán szépen halkan hagyták úgymond, fizetésképtelenség miatt – felszámolni.A Globe Trotters Kft. akkor jött létre – 2001. októberében –, amikor körvonalazódott az óra-üzlet. Kisebbségi tulajdonosa bizonyos Csavajda Szilvia tárnoki lakos; a többségi viszont a vanuatui bejegyzésű Globe Trotters Ltd. Vanuaturól annyit érdemes tudni, hogy honlapján hamarabb jön elő az „offshore business” menüpont, mint a turizmusról, a szálláshelyekrőlvagy a szigetek történetéről szóló link.Szerepelt aztán itt bizonyos Burger és Burger Kft, a balatonfüredi Barabás Zoltán és a budapesti Barabás István, illetve 2001. végétől az érdi Kovács József cége. Amelyet 2002-ben – amolyan jól begyakorolt Kaya Ibrahim–Josip Tot módra – látszólag eladtak bizonyos Gyurán András Gyáli úti lakosnak, valójában az enyészetnek – nemsokára el is indult a felszámolás.
Fölkerestem: ez a Gyáli úti lakás Gyurán András rég elvált feleségéé volt; 2002-ben a munkanélküli, súlyosan alkoholista Gyurán már sok éve nem lakott abban, inkább a Népligetben csövezett. A Népliget mai hajléktalan közönsége viszont kiábrándított, amikor körükben keresgéltem Gyurán Andrást, azt mondták, valószínűleg rég halálra itta magát, mert közülük eltűnt. Igazi magyar Josip Tot volt.

>>>forrás:Az igazi Orbán Viktor

No hay comentarios:

Publicar un comentario