2011/01/07

A médiatörvényt a Securitate egyik besúgója szerkesztette

A magyarországi médiatörvény megalkotásának hátteréről írt csütörtöki számában két román napilap. 

Az Adevarul és a Jurnalul National egyaránt külön cikket szentelt Heltai Péter személyének, de kizárólag a magyarországi sajtóban megjelent információkat ismerteti.

Az Adevarul azt a címet adta teljes újságoldalt kitevő anyagának: "A médiatörvényt a Securitate egyik besúgója szerkesztette". A Jurnalul National pedig a címében megállapítja: a törvény kezdeményezője a Securitatéval működött együtt. A lap az RFI (radiofrance internationale) internetes oldalán megjelent berlini tudósítás alapján írt erről, Gáll Tibor, Berlinben élő erdélyi magyar képzőművész állításaira hivatkozva.

A médiatörvénnyel kapcsolatos kötelezettségekről a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) megkérdezte Karácsonyi Zsigmondot, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnökét, tekintettel arra, hogy több magyarországi sajtótermék foglalkoztat tudósítóként romániai magyar újságírót.
>>>FN.hu




















Emlékszem erre az emberre 1994-ből. Ő verte szét Közép-Európa legjobb televíziós műhelyét, a Chrudinák-féle Panorámát, valamint a többi, nekik nem tetsző műsort – írja Szentesi Zöldi László a Securitaténak Hegel fedőnév alatt adott beszámolóival lebukó, pénteken mégis Prima-díjjal kitüntetett Heltai Péterről, kiemelve: elfogadhatatlan lenne, ha a szerkesztő - ahogy hallani lehet - újra állást kapna a közszolgálatban. Már csak azért is, mert mint kiderült, „Hegelnek” a szeku Magyarországon is szánt feladatokat. Heltai nem tagadja a besúgást, de állítja, senkinek sem ártott vele.
 >>>MH

No hay comentarios:

Publicar un comentario