Orbitális Orbán blamázs

Néhány nap telt el azóta, hogy Magyarország átvette az EU elnöki posztját. Még nem történt semmi azon kívül, hogy a német külügyi államminiszter meg kívánja kurtítani Viktor király jogait. Ilyen még olyannyira nem volt, hogy ha összejön – és amilyen botrányszag van, így lesz – precedenst teremt vele.

Persze, hogy a médiatörvényről van szó. Arról, amelynek "hiteles" fordítása oly mértékben cenzúrázott, hogy ha az EU rájön, tunikán leszünk billentve. Werner Hoyer államminiszter egy 16 oldalas német nyelvű összefoglaló alapján kijelentette, hogy „még meg is haladja az aggályokat. Nincs ok a riadó lefújására.”

Ezzel teljesen egyet tudok érteni, azzal együtt, hogy eddig csak Viktor király és csatlósai püfölték a csalánt a mi testrészeinkkel, most már – miattuk – az EU is. Mert ez még csak a kezdet. Valószínűnek tartom, hogy nagy arca kissé megnyúlt a Hoyer-i vétó hallatán, de azt talán valahogy túléli, hogy a médiatörvény miatt nem tárgyalhat Fehéroroszországgal vagy Ukrajnával a médiaügyekről.

Orbitális blamázs az első héten, de kötve hiszem, hogy Orbán ezt érzékeli. Helyette leginkább sértettséget érez amiatt, hogy az EU-nak eszében sincs behódolni, de a csatlakozni készülőket is féltőn óvja ettől.

Ez még csak a kezdet, egyfajta, az elnökség kezdetét hirdető prológ.

Apró folytatásként – az elnökség első napján – Catherine Ashton, az EU biztonságpolitikai főképviselője lemondta budapesti látogatását. Indoklás később, de valószínű, hogy nem bárányhimlő miatt. (Azóta megvolt: Izraelbe ment béketárgyalni, bár ez is inkább kifogásnak látszik - a szerk.)

Az EU-ban még mindig nem történt semmi a magyar elnökség kezdete óta.

Éppen csak annyi, hogy nyilvánvalóvá tették: az olyan politikusok, akik lábbal tiporják a demokráciát, szigorú állami ellenőrzésnek vetik alá a médiát, nem kívánatosak Európa élén. Az élén, és nem a trónján, az ugyanis nincs és nem is lesz neki. Az EU nem királyság, és nem is lesz az, bár tagállamai közt királyságok is akadnak.

Mi jöhet még?

Például március 15-én Viktor kiállhat Európa elé, és felcsúti dialektusú angolján bejelenti, hogy ez a nap nagy ünnep Magyarországon. Egyebek közt a magyar sajtó napja, hisz a forradalmi ifjak a sajtószabadság követelésével kezdték tizenkét pontjukat. Aztán még lehet, hogy hozzáteszi:1848 rohadt régen volt, ideje modernizálni – és visszaállítani a
cenzúrát… Ebben az esetben ehet, hogy az ünnepi beszédet követően valaki az idő előtti elnökváltással akar majd precedenst teremteni. Ha mégsem, hamar kiderül majd, hogy Viktornak nemcsak a médiáról vannak sajátos elképzelései. Jót csapnak majd a kezére, ha megpróbál belenyúlni az Unió államainak nyugdíjrendszerébe, egészségügyébe, gazdaságába, stb… Ha kiderül, hogy minden témában olyan antidemokratikus, mint médiaügyben, hamar eléri, hogy egyáltalán nem ülnek vele tárgyalóasztalhoz, sőt, vacsoraasztalhoz se.

Ha pedig így lesz, annak mi, hétköznapi állampolgárok isszuk meg a levét. Orbán Viktor ugyanis – bármilyen fájó ezt leírnom – a megválasztott magyar miniszterelnök. A miénk, még akkor is, ha sokan nem kérünk belőle. Megkaptuk azoktól, akik rá szavaztak, és hamarosan az EU a mi pofánkba vágja majd, hogy ha annyira kellett nekünk, viseljük a következményeit.

A baj az, hogy mi itt, határon belül tavaly óta már viseljük.

>>>Egyenlítő